Gondolhatnánk, hogy a törpekutya nevelése könnyű feladat, hiszen méreténél fogva nem tud sok gondot okozni. Ha húzza is a pórázt, nem baj, könnyedén megtartjuk, ha esetleg agresszív más kutyák felé, vagy épp ellenkezőleg, nagyon félénk, akkor csak felkapja gazdája és a probléma "meg is van oldva". Éppen ezért hajlamosak vagyunk feleslegesnek nyilvánítani a nevelést, tanítást, hiszen fizikai fölényünknél fogva minden gondot elkerülhetünk. Ez nagy hiba!



Először is egy kutyát nem csak azért kell nevelni, hogy számunkra megszűnjenek a problémák, hanem azért is, hogy ő jobban érezze magát a bőrében, egészséges, teljes életet élhessen, ehhez pedig főleg a gazdinak kell tanulnia. Bár látszólag a kisebb kutyáknak elég a hosszúpórázos séta és biztonságban vannak a gazdi karjában, valójában azonban ezzel nem oldjuk meg a problémákat, csak kikerüljük őket, kutyánkat egy arany kalitkában tartjuk és a túlzott óvás hibájába esünk.



Minden kutyának szüksége van arra, hogy fajtársaival találkozhasson és játszhasson, hogy megismerje a környezet ingereit, hogy megtanuljon a méretéhez és adottságaihoz megfelelően kommunikálni a külvilággal és képes legyen bizonyos konfliktusok, problémák önálló megoldására.



Gyakori kép a kutyafuttatókon, hogy ha egy nagyobb kutya közelít, a törpekutyás gazdi felkapja kedvencét, átöleli, nyugtatja, miközben ő ugat, morog. A gazdi úgy értelmezi, hogy kutyája fél, ezért nyugtalan és azzal, hogy felemelte, ő megóvta őt, jó gazdihoz méltón. A kiskutya azonban teljesen másképp éli meg az esetet. Mivel nincs alkalma nagyobb kutyákkal ismerkedni, valóban van benne némi óvatosság, ami teljesen természetes. Egy jól szocializált kistermetű kutya tudja, hogyan viselkedjen nagyobb társai jelenlétében. Amikor viszont a gazdi felemeli, nem hagyja, hogy testjeleivel megfelelően kommunikáljon fajtársával, plussz a gazda idegessége is átragad rá és emiatt őrjöng. Az ilyen kutyák egész életüket stresszben élik a túlzott féltés, a meg nem értett igényeik, kommunikációjuk miatt.



Persze azt is el kell mondani, hogy a jószándékú gazdának nincsen könnyű dolga. Egy kistermetű kutyát nem engedhetünk csak úgy be bármilyen kutya-társaságba, ahol nagytestű és nagy temperamentumú társai akaratlanul is könnyen kárt okozhatnak benne. Különösen kölyökkorban kell erre nagyon odafigyelnünk, amikor egy vehemens játék is hagyhat olyan negatív élményeket kutyánkban, amit sosem felejt el. Még a nagyon bátor kutyák esetében is óvatosan kell eljárni. Mi tehát a teendő?

Kiskorban mindenképp ajánlatos keresni egy olyan kutyaiskolát, ahol kutya-ovi is működik és bekerített részen, szakmai felügyelet mellett, hasonló korú kölykökkel engedhetjük össze kedvencünket. A játék során sok dolgot tanulnak egymástól és közben le is vezetik energiájukat. Kölyök csoportokat mi magunk is szervezhetünk, ez esetben figyeljünk oda a csoportban levő kutyák összetételére méretre, korra és habitusra való tekintettel.

Egyes kutyaiskolákon külön törpe-csoportos oktatást biztosítanak, ami a hangulaton kívül nagy előny a kutyák számára is. Bár a kiskutyáknál is ugyanazok a módszerek működnek, mint a nagyoknál, mégis egy picit minden eltér. A tanulást tekintve nem lehet a méret alapján különbséget tenni a kutyák között.

Ha kis kedvencünk már magabiztosan mozog a saját súlycsoportjában, akkor fokozatosan szoktassuk nagyobb fajtársaihoz. Itt már nem is annyira a nagyobb kutya mérete, mint inkább a vérmérséklete számít. Azaz egy nyugodt, de hatalmas bernáthegyi jobb választás lehet, mint egy középtermetű, de nagyon túlfűtött vizsla. Mindehhez persze az összes bevont kutyának jól szocializáltnak kell lennie, akik tisztelik a gazdáik által előírt szabályokat. Ebben nagy segítség egy kutyaiskola, ahol mindez biztosított, de ha van rá lehetőségünk, magunk is szervezhetünk hasonlót.

Amelyik kiskutya túlesett egy ilyen szocializációs tréningen, azt bátran engedhetjük jól nevelt, nagyobb fajtársaival játszani, mindannyiunk örömére.


Vámosi-Nagy Nóra

http://kutya.hu/Cikk.aspx?id=6873