Ki ne ismerné ezt a szafaládétestű, kurta lábú kiskutyát, akit eredetileg kotorékebnek tenyésztettek, de mára népszerű hobbikutyává vált. Bár lakásban is remekül érzi magát, a valódi terep számára egy kertes ház, mely körül kedvére cirkálhat és hódolhat nagy szenvedélyének, a vadászatnak.

Külső jegyek

A tacskó hosszú háttal, rövid lábakkal és parányi testsúllyal bíró kutyafajta. Csepp termete ellenére izmos, erős testfelépítésű kutya, mélyen ívelt, széles mellkassal és jól kifejlett mellső lábakkal. Koponyájának alakja annyira elnyújtott, hogy úgy tűnik, mintha homloka pofája meghosszabbítása lenne. Sötét, mandulavágású szemei intelligens tekintetet sugároznak. Fülei hosszúak és magasan pozícionáltak. A tacskó számtalan szín- és szőrváltozatban létezik, ezek közül a legelterjedtebb a fekete színű, rövidszőrű típus, a pofán cserbarna foltokkal. Marmagassága felnőtt korban átlagosan 16-26 cm, míg súlya 5–9 kg.

Méret: Kistermetű

Szőrzet jellege: Hosszú, drót-, vagy rövid

Vedlés: mérsékelt

Szőrzetápolás: szőrzet típusától függően változó

Mozgásigény: minimum napi 2 óra

A fajta eredete

A fajta kialakulása közvetlenül a XV. századi Németországba vezethető vissza, habár a róla szóló emlékek már az ókori egyiptomi, illetve mexikói művészetben is fellelhetők. További leletek maradtak vissza létezéséről a Kr. utáni I. századból egy olasz hajó roncsaiból is. A tacskókra vonatkozó fajtastandard-et 1879-ben hozták létre Németországban, ahol később megalakult az első fajtaklub is 1888-ban. Eredeti, német nevének (Dachshund) fordítása: borzkutya, amely elsősorban a vadászatban betöltött szerepére utal, hiszen leginkább a föld alatt elő állatok felkutatására és megfogására tenyésztették ki. Miniatűr változatát, a hozzáértők szerint, nyúlvadászatra használták.

Személyiségjegyek

A tacskó rendkívül intelligens, de rettentően öntörvényű állat, ezért nem könnyű szófogadó ebet faragni belőle. Ajánlott addig komolyan foglalkozni vele, amíg sikerül legyőznünk a kutya természetéből fakadó domináns hajlamot és a már-már elfojthatatlannak tűnő vadászösztönt. Ha megsértjük önérzetét, vagy úgy érzi, gazdája nem megfelelő bánásmódban részesíti, a tacskó képes hosszan duzzogni magában. Korai szocializációval könnyebben szoktatható hozzá gyerekek, idegenek vagy más állatok társaságához. Ez a fajta hajlamos erősen kötődni a családhoz, különösen annak egy, kiválasztott tagjához, míg idegenekkel inkább távolságtartó. A három típus közül a hosszúszőrű tacskók a legbarátságosabbak, köszönhetően a tenyésztésükbe bevont Ír szetter és Spániel vérvonalnak.

Mozgásigény

Mivel a fajtát vadászatra tenyésztették – annak ellenére, hogy igen rövid lábakkal rendelkezik – sok mozgásra; minimum napi egyszeri, ideális esetben napi kétszeri sétára van szüksége. Ha nem tanítottuk meg neki a kellő vezényszavakat, séta közben érdemes inkább pórázon tartanunk, mert könnyen nyomát veszthetjük, amikor egy csábító illat felkelti érdeklődését és nekiiramodik a végtelennek. Ha a kellő mozgást biztosítjuk a számára, a tacskó boldogan eléldegél lakásban tartott kutyaként is. Ha emeletes házban lakunk, vigyázzunk, hogy ne lépcsőzzön túl sokat, mert idővel gerincproblémák alakulhatnak ki nála, amely súlyos esetben az állat hátsó lábainak lebénulásával is járhat. Ha kertes házban élünk, és ilyen kutyát szeretnénk, ne lepődjünk meg, ha kedvencünk ’gyakorta végez kerti munkát’, hiszen kotorékeb lévén a tacskónak az ásás a mindene.

A szőrzet ápolása

A hosszúszőrű tacskó szőrzetét érdemes hetente egyszer alaposan átkefélni, hogy formában tartsunk bundáját. Néha az lábujjak közt megbúvó szőrt is ajánlatos kiritkítani, megelőzve, hogy becsomósodjon. A fülekre fordítsunk különös gondot, ugyanis a lógó fülű kutyáknál gyakoribb a hallójáratok gyulladásos megbetegedése. Emellett ne feledkezzünk meg az evés közben a fül hosszú szőrébe tapadt ételdarabkák eltávolításáról sem.

http://eletmodkozpont.hu/termekek/allateledel/tacsko