A máltai selyemkutya kedves természetű, vonzó küllemű, kis méretű társasági eb. Élénk, figyelmes, nagyon értelmes és ragaszkodó kutya. Kis termete ellenére nem szabad érzékeny ölebecskének tartani, akit a széltől is óvni kell, hiszen a máltaiak imádnak játszani, mozogni, rohangálni.

Habár a kiállítási példányok szőre valóban sok gondoskodást és törődést igényel, ha a hétköznapokon tincseiket megfelelő módon becsavarjuk, nekik sem kell kimaradniuk a szabadtéri hancúrozásból. A lakásban a máltai mindenhova követi imádott gazdáját, könnyedén ugrik fel székre és ágyra egyaránt. Ha ez a gazdát zavarja, a kezdet kezdetén határozottan közölni kell ezt a kutyával, és következetesen ellenállni a támadásnak. A máltaiak egyébként a bezárt ajtókat is nehezen viselik: legszívesebben még a fürdőszobába és a mellékhelyiségbe is elkísérnék gazdájukat.

A máltai valószínűleg a nyugativilág egyik legrégebbi, kistermetű fajtája, a bichon család legősibb képviselője. A bichonok olyan hosszú szőrű törpekutyák, amelyek az ókortól fogva az előkelő hölgyek kísérői voltak a Földközi-tenger mentén elterülő országokban. Puha szőrzetük többnyire fehér, orruk és ajkaik pigmentje mindig fekete. Fajtánkénti felosztásukat a franciák kísérelték meg először. A máltai selyemkutyaközeli rokona tehát a Havanese, a Bolognese és a Bichon Frisé.

Málta vagy Meleda?

Egyes szakértők egészen a római korig vezetik vissza a fajta eredetét, habár a korabeli kutyák még közel sem rendelkeztek olyan elegáns külsővel, mint a mai máltai selyemkutyák. Darwin időszámításunk előtti 600-ra datálja a fajta megjelenését. Tény viszont, hogy Kallimakhosz görög költő és tudós (i.e. 310-240 körül) feljegyezte, hogy létezik egy olyan törpekutya, amely Melitaiosz (mai nevén Meleda) szigetéről származik, az Adria dalmát partszakaszáról. Plinius (23-79) is többször említi írásaiban a Melita szigéről való kutyát, amely nem nagyobb egy mókusnál. Állítólag kereskedők révén, a híres Selyemúton Ázsiába is eljutottak ezek az apró kutyácskák, ahol tibeti fajtákkal keveredtek, majd a XV. században bukkantak fel Európában. Századokon át az uralkodó osztály kedvencei voltak, Tiziano, Goya és Dürer képein is nagyon sok máltai jellegű, fehér öleb szerepel.

Neve ellenére egyáltalán nem biztos, hogy a fajta Málta szigetéről származik. Elnevezése a sémi málat szóból ered, amely menedéket vagy kikötőt jelent, s Málta nevén kívül egy adriai sziget Meleda, és egy szicíliai város Melita nevében is felfedezhető. A máltai tehát a Földközi-tenger vidékéről származó fajta, amelynek közvetlen ősei ugyan rágcsálóirtók voltak a kikötővárosokban, azonban nagyon hamar az előkelő dámák kísérőivé léptek elő. A fajtának nincs aljszőrzete, ami szintén arra utal, hogy meleg éghajlatú vidékről származik.

Uralkodók ölebe

1520 nagyon fontos dátum a kis fehér kutya történetében. Ebben az évben szeretett bele Stuart Mária a fajtába, és a franciaországi Lyon városából küldetett néhány példányt udvarába. III. Henrik, Franciaország királya (1574-1589) is megszerette az elegáns, fehér kutyácskákat. Azt mondják, minden évben vagyonokat költött a kutyáira, és néhány udvari alkalmazottnak kizárólag az volt a dolga, hogy a négylábú jószágok jólétéről gondoskodjék.

Napjainkban is ismert megjelenését a máltai a XIX. és XX. századi angol tenyésztőknek köszönheti. Emil Hauck professzor szerint Mr. Lokey tekinthető a máltai selyemkutya első jelentős tenyésztőjének, de meg kell említeni Mr. Maudville tenyészetét is, ugyanis tőle származtak azok a kutyák, amelyek már nagyon hasonlítottak a fajta mai típusához.

A máltai selyemkutya az FCI kilencedik fajtacsoportjába, a társasági és kísérő kutyák közé tartozik; a fajtagazda, patrónus ország Olaszország. A kanok marmagassága 21-25 cm, a szukáké 20-23 cm. A fajta súlya 3-4 kg.