A japán gazdik kedvencüket gyakran a gyerekeknél is jobban szeretik, és ennek megfelelően rengeteget költenek rá.

Csirkemájpástétom organikus zöldségekkel, grillezett marhahússal és hamburgerrel. Mindez átszámítva négyezer ötszáz forintért, az ember szájában pedig a menü hallatán öszszefut a nyál. Kis szépséghiba, hogy a finomságokat a tokiói étteremben csak kutyáknak szolgálják fel. Ahogy a kedvencnek készült epres, tejszínhabos, áfonyás szülinapi tortát is, ötezer forintért. Ha ez nem lenne elég a hétvégi kényeztetésből, akkor a kutyáknak szóló szépségszalonban egy szőrfényesítő kúrával is meg lehet toldani az előbbieket, további tizenötezer forintért. Ha pedig valaki attól fél, hogy a kis négylábú családtag megbetegszik, akkor bizony jól jön az állategészségügyi biztosítás, amiből már több mint félmilliót kötöttek Japánban.

A százhuszonhatmillió lakosú szigetországban közel huszonhétmillió kutya és macska van, másfélszer annyi, mint tizenhat éven aluli gyermek.Mind az egyedül élő idősek, mind pedig a gyermektelen fiatal párok, de a városi karriernők- és férfiak is szívesen vásárolnak kisméretű háziállatokat, akiket aztán a végletekig kényeztetnek. A tokióiak imádják a kawaii, azaz a „cuki” dolgokat, és ebből a háziállatok sem maradhatnak ki. Mindennapos, hogy a tokiói utcákon babakocsihoz hasonló „kutyakocsit” tol a gazdi, amelyben vidáman ül az uszkár vagy a csivava napszemüveggel a fején, és Prada vagy Hermés kistáskával az oldalán. Nagy esélye van, hogy Csokinak vagy Gesztenyének hívják a kedvencet, akire a gazdik az átlagos, tizenkét évnyi kutyaélet során közel hatmillió forintot költenek. Hatalmas, éves szinten tizenötmilliárd dolláros üzlet a japán háziállatipar, amely ráadásul folyamatosan növekszik. Csak kutyaételekre évi hárommilliárd dollárt költenek a szigetországban. Természetesen minden időszaknak megvan a maga kedvenc állatkája. Most éppen a helyi mobilszolgáltató, a Softbank reklámjaiban szereplő fehér Akitáért rajong mindenki, amely ősi japán fajta, de a kilencvenes években egy tévéműsornak köszönhetően a szibériai husky volt a legkelendőbb. Sajnos a mozgás- és térigényes huskykból sokat „meguntak” és kidobtak a gazdáik, amelyek aztán kutyatelepeken végezték. A nagy japán kutyaimádat árnyoldala ugyanis az, hogy a „használt”, megunt kutyáknak sajnos alig van üzleti értékük. 2008-ban például százhúszezer volt kedvencet dobtak ki, amelyeket csak nagyon rövid ideig tartottak a menhelyeken. Ha néhány napon, héten belül nem jelentkeznek értük, elgázosítják őket. Míg Nagy-Britanniában az árván maradt négylábúak csak tíz, addig Japánban a hetven százalékát altatják el végleg.

Erre találta ki néhány leleményes japán, hogy az állatokat ne csak megvenni, hanem bérelni is lehessen. Az egyik legjobb ismerkedési fogásként ismert kutyasétáltatást így csak az arra szükséges pillanatban vagy időszakban kell alkalmazni és igénybe venni. Egy öleb egynapi tarifája Tokióban kb. tizenkétezer forint, míg egy golden retrieveré húszezer forint. Oszakában két órára már háromezer forintért is lehet bulldogot kölcsönözni, a kutyauszodai belépő vagy a kutyaéttermi számla, illetve az ajándékba vett műszőr kutyakabát természetesen ezen felül jön még.