"Miután az Úr megteremtette a Kutyát, megsimogatta buksi fejét. A Kutya pedig hálásan-kedvesen nyalogatta Teremtője kezét.
-Na, mi az óhajod, Kutya?
-Uram, én bizony Nálad szeretnék lakni az égben és szívesebben itt maradnék a lábtörlődön heverészve.
-Ez bizony lehetetlen...De minek is? Hiszen a tolvajokat nem teremtettem még meg.
-Mikor fogod megteremteni őket, Uram?
-Azt hiszem, sosem. Fáradt vagyok. Ötödik napja dolgozom, itt az ideje, hogy pihenjek. Te lettél, Kutya az én mesterművem. Legjobb lesz, ha most megnyugszom. Nem jó, ha egy művész többet akar, mint amennyire a tehetségéből telik. Ha most tovább kellene teremtenem, biztosan félresikerülne minden. Eridj, Kutya!Eridj és rendezkedjél be a Földön!Menj, élj boldogul!...
A kutya mélyet sóhajtott.
-És mihez kezdjek ott lent, Uram?
-Egyél, igyál, növekedj és szaporodj.
Ám a kutya még nagyobbat sóhajtott.
-Tulajdonképpen mit is akarsz még, Te Kutya?
-Uram és teremtőm, mondd, nem jönnél Te le a Földre?
-Dehogyis megyek. Én nem költözhetek oda, csak azért, hogy neked társaságod legyen. Nekem még sok tennivalóm van, idefent. Ez az ég, ezek az angyalok, ezek a csillagok bizony sok gondot okoznak nekem.
A Kutya lehajtotta a fejét, elment, de később visszajött.
-Óh, Uram!Hacsak lenne odalenn valami Hozzád hasonló úr, akkor még volna kedvem lemenni.
-Nincs-mondta az Úr-,Olyasvalaki nincsen ott.
A Kutya alázatosan összehúhta magát egészen kicsire, közelebb kúszott az Úrhoz és kérlelte.
-Ha Te akarnád, édes jó Istenem...ha Te megpróbálnád...
-Lehetetlen-válaszolta az Úr-Én már megalkottam azt, amit akartam. Művemet befejeztem. Nézd, náladnál jobbat már nem tudok teremteni. Ha még valamit kellene teremtenem, érzem a kisujjamban, hogy az félresikerülne.
-Óh, Uram-élénkült fel a Kutya-, nem számít egy cseppet sem, ha félresikerül. Én csak követni akarom őt, amikor megy, és melléje telepednék, amikor lepihen.
Az Úr csodálattal nézett a Kutyára és így szólt hozzá:
-Jól van hát, legyen úgy, ahogy szeretnéd!
Ezzel visszatért műhelyébe és megalkotta az embert.