A lakásban élő kutyák gyakran okoznak bosszúságot gazdáiknak és a vendégeknek a kontrollproblémának tekintett helytelen üdvözlési szokásaikkal. Főleg nagyobb méretű kutyáknál zavaró a dolog, olyannyira, hogy a gazdik a nyugalmuk érdekében gyakran kizárják kedvenceiket a lakásból.

Amikor a kutyák egymással találkoznak, az üdvözlést a fejük összeérintésével végzik (vagy az egyik kutya feje érintkezik a másik farával), tehát ezen testrészein ugyanazon a szinten vannak. Mivel az emberek a legritkább esetben közlekednek négykézláb, a kutyáknak csak akkor van esélyük elérni gazdáik arcát az üdvözlési szertartáshoz, ha felugrálnak.

A kistestű kutyák esetében azonban még a felugrálás sem vezet a kívánt eredményhez, így mást kell kitalálniuk. Ezt meg is teszik, mint ahogy a gazdik alá is tudják támasztani: sokuk kedvence szalad fel a székek vagy a kanapé háttámlájára a szeretett gazda hazaérkezésekor, hogy minél közelebb kerülhessen annak arcához. Kedves szokásnak tűnhet, pedig ha megvizsgáljuk az eredetét, kiderülhet, hogy nem az. A vágy, hogy a kutya a gazda arcához érhessen a kölyökkorban teljesen természetes táplálékkéregetésre vezethető vissza. Nagyon hasonlít arra az engesztelő viselkedésre, amikor az alárendelődő eb magasabb rangú társa pofáját nyalogatja. Ennek a kölyökkutyák által használt cselekedetnek az a célja, hogy az anyjukat a lenyelt táplálék visszaöklendezésére késztessék. Amennyiben a felugrálást egy hányára felszólító jelzésként értelmezzük, már nem tűnik olyan kedves üdvözlő magatartásnak!

Sokan gondolják, hogy a felugrálás egy a kölyökkutyák aranyos viselkedési repertoárjából, és örömmel fogadják, mókásnak tartják. A kutyák számára kifizetődő így tenni, hiszen felugrálva megkapja a vágyott figyelmet, dédelgetést. Azonban ahogy nő a kis szőrgombolyag, úgy válik egyre terhesebbé a gazdi és látogatói számára ez a viselkedés, és egyre sürgetőbbé, hogy megpróbáljanak változtatni a helyzeten.

Mint a legtöbb viselkedési problémával kapcsolatban elmondható, sokkal célravezetőbb megelőzni a baj kialakulását, mint leszoktatni a kutyát a már rögzült rossz viselkedésről. Jó, ha már a kölyökkutyánál figyelünk arra, hogy üdvözlésképpen is olyankor simogassuk, amikor épp fegyelmezetten ül, de legalábbis mind a négy lábával a padlón áll. Hasonlóképpen, következetes jutalmazzuk, ha nem ugrál fel. A tanításhoz használhatunk klikkert is, igencsak hatékonynak bizonyulhat ebben az esetben. A módszer lényege, hogy a megerősítésre megbízhatóan tudunk nagyon egyértelmű jelzést adni, éppen abban a pillanatban, amikor a kívánatos viselkedés fennáll.

Nehézségekbe ütközhet a kölyökkutya helyes üdvözlő szokásainak kialakítása, ha nem biztosítható a következetesség. Ez egyáltalán nem könnyű feladat, hiszen azt jelenti, hogy a barátok, a családtagok, a látogatók is mind a gazdához hasonló módon kell üdvözöljék a kis kedvencet. Gyakori, hogy amikor már épp látszani kezd a kitartó munka gyümölcse, érkezik egy kedves vendég, aki szeretetreméltó gesztusnak ítéli a kiskutya felugrálását, és ebbéli örömét látványosan ki is fejezi. Ezzel aztán alaposan meghosszabbítja a gyakorlási időt a gazdi és kedvence örömére.

Nem reménytelen a helyzet akkor sem, ha az eb már kifejlesztette a maga nem túl alkalmas üdvözlő magatartását. A legfontosabb, hogy semmiképpen ne kövesse jutalom, megerősítés a jövőben a nemkívánatos viselkedést. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy figyelmen kívül kell azt hagyni. Mivel a kutyák általában olyan magatartásokat sajátítanak el, melyekhez érdekük fűződik, lassan felhagynak azzal, ami fölöslegesnek bizonyul. Az ilyen viselkedés idővel magától kialszik. Aranyszabály, hogy ha a nemkívánt viselkedést figyelmen kívül hagyjuk és rendszeresen jutalmazzuk a helyette elvárt elfogadható magatartást, az idővel felváltja a régit. Egyszerűen hangzik, és az is, csak elég kitartónak kell lennünk. Számíthatunk rá, hogy lesznek nehezebb időszakok. Amikor kedvencünk először tapasztalja, hogy elmarad az eddig megszokott jutalom (figyelem), sokszoros erőfeszítéssel fogja újra és újra felkínálni az eddig célravezető magatartást, annak reményében, hogy előbb-utóbb meghozza a várt eredményt. Aztán ahogy felismeri, hogy a változás végleges, úgy lassan alábbhagy régi szokása gyakorlásával, és a gazdinak is egyre kevesebb frusztrációval kell szembenéznie. A legmegterhelőbb időszak közvetlenül a figyelem megvonásakor jelentkezik, utána egyre javul a helyzet.

Az a célunk, hogy kedvencünk megértse, a jövőben a felugrálás többé nem kifizetődő, valamilyen más stratégiát kell megtanulnia, ha a gazdi figyelmét magára kívánja vonni. A felugrálás kioltása végbemehet pusztán a figyelmen kívül hagyással is, de ez nem tanácsos, már csak a kapcsolat jellege miatt sem. Mind a gazdi, mind a kutya számára örömteli pillanat a találkozás, a hazaérkezés, ezért nem érdemes tüntetően úgy tenni, mintha nem érdekelné a gazdát a kutya. Sokkal megvalósíthatóbb és célravezetőbb, ha üdvözléskor csak a nemkívánt viselkedést hagyjuk figyelmen kívül, és ezzel párhuzamosan teljes figyelmünkkel, szeretetünkkel fordulunk kedvencünk felé, ha a számunkra elfogadható módon üdvözöl, például előttünk ül.

A megfelelő üdvözlő magatartás kialakításánál is (mint minden kiképzési feladatnál) kulcsfontosságú a jutalmazás módja és időzítése. Ebben az esetben a jutalmazás maga a figyelmünk, amit kedvencünk remél, figyelnünk kell, hogy valóban csak akkor foglalkozzunk vele, amikor nyugodtan ül (vagy az általunk megkívánt módon üdvözöl). Továbbá, jó ha tisztán látjuk, hogy maga a figyelem is sokféle lehet: ránézünk kedvencünkre, kedves szavakkal illetjük, megsimogatjuk, sokat számítanak a gesztusok, a testbeszéd is! Meglátjuk majd, hogy kedvencünk ezek mindegyikéből ért, és mindent megtesz majd, hogy részesüljön belőlük!

http://www.hazikedvencek.hu/index.php?com=site&menu_id=23&kezdorecord=&start=&sub=1&cikk_id=86