A múlt század húszas éveiben számos kísérletet végeztek patkányokon; magas fehérjetartalmú étrenddel etették az állatokat és vizsgálták a veseműködést. Mindenki sejtheti a kísérletek eredményét; a sok fehérjét (75 % száraz máj) tartalmazó táplálék káros hatással volt a rágcsálók (Rodentia) rendjébe tartozó állatok veséire. A tudósok azt gondolták, hogy ez így lehet más gerinces állatok esetében is. Igaz, akkor még nem tudhatták, hogy a kísérletbe vont patkányfajta veséje különösen érzékeny a fehérjékre. A harmincas majd negyvenes években a kutyusok következtek: némely vizsgálat során aminosavakat fecskendeztek be intravénásan, és megmérték a kiválasztó szerv paramétereit. Le is vonták a következtetést: a fehérje káros a vesékre! Le is gyártották az első csökkentett fehérjét tartalmazó száraztápokat, és elindult a hiedelem azóta is tartó karrierje. A vesével foglalkozó tudományág, a nefrológia, abban az időben még gyerekcipőben járt, manapság teljesen új alapokon áll. A fehérje káros hatását számtalan kísérlet cáfolta az elmúlt évtizedekben. Ellenben néhány szakember még mindig egy 50-60 éves (!) nézetet képvisel, és sajnos hirdet is. Talán Ők is elolvassák a következő írást!
Szinte bármilyen egészségügyi probléma illetve betegség tüneteit észleljük az állaton, előbb utóbb találkozunk a következő diagnózissal: a fehérje a bűnös. Mindegy milyen, állati vagy növényi eredetű, könnyen emészthető (tojás) vagy nehezen (csont), a tápanyag bűnössége megkérdőjelezhetetlen. Jogosan merül fel még a laikusokban is a gondolat: ha ilyen nyilvánvaló az egészségügy probléma gyökere, akkor csak módosítani kell a fehérje forrásán és / vagy a mennyiségén, és meggyógyul az állat? Sőt, a hazai tudományos élet egyes képviselői szerint, a kutya tápláléka nem tartalmazhat 25 százaléknál több fehérjét, amely a mindenevő ember maximális szükségleténél is jóval alacsonyabb. Hát akkor mit egyen a kutya? A kérdésre már nem kapunk választ, csak az egyértelmű, „kevés fehérjét . A szénhidrátok egészségügyi hatásairól egyáltalán nem esik szó, mintha nem is létezne ez a tápanyag, pedig a hazai kutya-és macskapopuláció döntő részét gabonakeményítővel (összetett szénhidrát) etetik, és ez a tény valóban jelent egészségügyi kockázatokat, nem a jól emészthető és bőséges állati eredetű fehérje.
A múlt század húszas éveiben patkányokon végzett kísérletek megállapították azt, hogy a fehérjebevitel károsítja az állatok veséit. Igaz, később kiderült, a patkányok ezen fajtájának veséje különösen érzékeny reagál a fehérjére. A tudósok levonták a következtetést; elképzelhető más emlősállatoknál is okozhat problémát a protein. Kutyák az 1930-as években lettek első „fehérjebevitel-vese” kísérletek szereplői, és az eredmények hasonlóan elszomorítóak voltak. Fontos megjegyezni, abban az időben a nefrológia, a vesével foglalkozó tudományág, még gyerekcipőben járt.
Mindkét fajban megfigyelték, hogyha az állatok fehérjét kapnak, a vesében megnő a vér áramlása, emelkedik a vesén belüli vérnyomás és nő a GFR (glomerulációs filtrációs ráta), tehát a vese elkezd jobban dolgozni. Ha a fehérjebevitel tovább nő, több lesz a nitrogéntartalmú bomlástermék, akkor a vese még többet dolgozik, azaz az összes mérhető értéke nő, pl. a vesében található hajszálerek a vérnyomása. De ez még nem minden, hiszen a túlmunkára késztetett vese mérete is nőtt, mivel a sejtek megnagyobbodtak a megnövelt terhelés miatt. Erre a folyamatra használjuk a fentebb már említett hipertófia szót. Delmar R. Finco a tanulmányában ezt nevezi „munka”-elméletnek: a vese többet dolgozik, ezért nő a nefronok mérete, ennek köszönhetően a kiválasztó szerv is megnagyobbodik. A teljesítmény adatok mellett természetesen vizsgálták a vér és vizelet kémiai jellemzőit is; mennyi salakanyag maradt a vérben, illetve mennyi ürült ki a vizelettel. A páros szerv alakját (morfológiáját) is tanulmányozták, pontosabban azt, hogy a mért teljesítmény értékek milyen kapcsolatban vannak a vese morfológiai változásaival. Nem voltak egyértelműek az összefüggések. A megalapozatlan elmélet a fehérje káros hatásairól hamar átkerült a szakirodalomba, és széles körben javasolni kezdték az alacsony fehérjét tartalmazó étrend etetését. Pedig, az elváltozásokat kiváltó mechanizmusok pontosan nem voltak feltárva és leírva. Számos elmélet létezett a hipertófia és egyéb károsnak gondolt elváltozások megjelenésével kapcsolatban, néhány kutató nem a fehérjebevitel hatását emelte ki. Ennek ellenére a fehérje maradt a bűnös.
Igen ám, de nehezen választhatóak el az étrend más alkotóelemei a fehérje hatásaitól. Befolyásolhatja a vesékben tapasztalható elváltozásokat a táplálék kalória-és zsírtartalma, továbbá más szervetlen komponensek; pl. a legfrissebb kutatások eredményei szerint a magas foszformennyiség is problémákat okozhat. A vesefunkció fokozódása, azaz pl. a GFR emelkedése, nem biztos, hogy káros, hiszen azt is mutatja, hogy jól működik a vese. Rengeteg tisztázatlan kérdés maradt a témakörben, ezért számos kísérletet végeztek kutyákkal.
Mindennapos tapasztalat, hogy a kutyák táplálásánál az állatbarátok kizárólag a fehérjét veszik figyelembe, mintha a zsír és a szénhidrát nem is létezne! Pedig, pl. egy száraztáp illetve étrend minőségét alapvetően a három energiát szolgáltató tápanyag (fehérje, zsír,és szénhidrát) mennyisége és minősége határozza meg. Mivel csak a fehérjéről lehet hallani, ezért ha bármilyen egészségügyi gond merül fel, a bűnös nem lehet más csak a fehérje, mintha mást nem is enne a kutya. Ezt a gondolkodásmódot csak erősíti az oly jellemző „ránézéses diagnózis”; sokan nem képesek kimondani, hogy „nem tudom az okát”, amikor pl. egy allergiás vagy ortopédiai problémával találkoznak. Az univerzális válasz mindig kézenfekvő: a sok vagy egy bizonyos fajta fehérje.
A fehérjéhez kötődő hamis mítoszokon kívül még számos kering a kedvenceink táplálásával kapcsolatban, melyek szorosan kötődnek az alap dogmához (és szintén szorosan kötődnek az Afrikában forgatott természetfilmekhez!)  a ragadozók az elejtett zsákmányállat gyomrát is elfogyasztják – szól a jó régi érvelés, ezért kell a bőséges szénhidrát a kutyának, de az elméletből kimarad az, hogy télen vagy szárazság idején mi és milyen mennyiségben található a növényevő gyomrában. És gabonát sem találhatott benne a ragadozó, hiszen a zsákmányállat nem ehetett szemestakarmányt! Továbbá, a kedvenceink ragadozó ősei nemcsak jóllakott kérődzőket ejtettek el, hanem étrendjük jóval változatosabb volt; tojás, apró vadak, szárnyasok, hal, rovarok és sok minden más. Egyik sem egy szénhidrátbomba! De ha rangsorolnánk a mítoszokat, az első helyezést a „vegetáriánus kutya” teóriája kapná, amelyet egy hazai szaklap is leközölt, és még sorolhatnám az alaptalan szellemi termékeket.
A táplálék-kiegészítők nagyon népszerűek, a gazdik csodákat várnak a különféle mesterséges készítményektől, jó néhányan úgy akarják táplálni kedvencüket, mint egy űrhajóst. Mialatt a kutyákat a bőséges hústól, így a magas fehérjétől féltik, addig nem firtatják a csodatabletták beltartalmát, eredetét és hatásosságát. Elgondolkoztató az is, hogy ugyanez az egyoldalú szemlélet nem jellemző a humán vonalon; az emberi táplálkozással foglalkozó szakirodalom, újságok, reklámok és a csodatevő fogyókúra receptek stb. részletesen említik mind a három energiát biztosító tápanyagot. Az ajánlott emberi étrendben nem a fehérje a főbűnös, hanem számosan a szénhidrátok kedvezőtlen hatását említik. A köztudatban markánsan jelenlévő információk miért nem érvényesek a kedvenceink étrendjével kapcsolatban? Nem tudható, remélhetőleg ez az írás is hozzájárul a korszerűbb gondolkodás térnyeréséhez!
Csak egy rövid megjegyzés a végére: az európai és amerikai állateledel-gyártók szövetsége a kutyák és macskák minimális tápanyagszükségletére vonatkozó ajánlásaiban, csak a fehérje és a zsír szerepel a három energiát biztosító tápanyag közül. Az NRC 2006-ban kiadott könyvében, melyet a témakör meghatározó kiadványának tekintenek világszerte, sem található adat arról, hogy mennyi a kutya és a macska minimális a szénhidrátszükséglete. Mert nincs!

http://ujsag.allatvilag.net/category/kutya/page/12/